Ha most épp még nem is, de a közeljövőben valóban így van: egy energetikai tanúsítvány lekérdezése hasznos tudás, amire bármikor szükség lehet. Hálistennek a magánéletemben nem is olyan régen volt rá szükség, hogy a szüleim lakásának megcsináltassam az energetikai tanúsítványát. Éppen ezért még viszonylag frissen kézben van az infó, hogy hogyan is zajlik le egy ilyen művelet. Ez azért fontos most, illetve azért lesz az nem is olyan sokára, mert úgy tervezzük, hogy az állatkórházat eladjuk és egy nagyobb telepre költözünk. Szerencsére sokan megadják nekünk a bizalmat a kiskedvencükkel, ezért szükségünk lesz a gyarapodásra. Az ingatlan eladásakor pedig biztosan előkerül majd az energetikai tanúsítvány lekérdezése, úgyhogy jó, hogy én ezzel már képben vagyok pont.
Ha az e-tanusitas.eu-nál csináltatja az ember, akkor nem érheti csalódás. Egyrészt rendkívül gyorsan dolgoznak, másrészt nagyon könnyű az egész folyamat, hiszen nekünk csak meg kell rendelni a szolgáltatást néhány adat megadását követően, aztán majd egyeztetnek velünk a helyszíni felmérést illetően. De végeredményben csak várnunk kell, hogy kijöjjenek felmérni a terpet, majd küldik is az energetikai tanúsítványt a lehető leggyorsabban.
Egy ilyen gyors műveletnél azt gondolhatná az ember, hogy meg is kérik a plusz árát ennek a tempónak. Azonban itt egyáltalán nincs szó ilyesmiről, mert ha megnézzük az ár listát egyértelműen szembe ötlik, hogy mindennek teljesen átlagos, normál ára van. Mármint én azt gondoltam, hogy ez egyébként is egy borsos szolgáltatás lesz, mert nagy rá a kereslet és kicsi a kínálat, de mégsem élnek vissza ezzel a szituációval és kedvező árakon kínálják az energetikai tanúsítást.
Az e-tanusitas.eu adatai alapján egy budapesti lakás energetikai tanúsítása mérettől függően bruttó 15 990 és 20 990 forint közé esik. Ezzel szemben egy budapesti családi ház egy kicsit drágább, itt már 20 990 és 28 990 forint között kell fizetni a szolgáltatásért. Ha viszont a vidéki árakat nézzük, akkor a korábbi két kategória úgy fest, hogy a lakásoknál bruttó 19 990 forint és 24 990 forint a két érték, míg a családi házaknál 24 990 és 32 990 forint a két szélső összeg.
Tehát azt lehet mondani, hogy még a legdrágább esetben, egy 200+ négyzetméteres vidéki családi ház esetében sincs elérhetetlen messzeségben egy energetikai tanúsítvány lekérdezése. Innentől pedig már tényleg csak grátisz, hogyha akár egy nap alatt meg is van az eredmény. Sőt, az e-tanusitas.eu-nál még ajándék is jár a szolgáltatás mellé, hiszen egy Ingatlan Kisokost is adnak a tanúsítvány mellé, amelyben csupa-csupa hasznos információ olvasható.