Hajnali két óra múlt tíz perccel, amikor kiálltam a kórház parkolójából. Egy nagytestű juhászkutyát hoztak be gyomorcsavarodással, Ildikó, az ügyeletes állatorvosunk három órán át állt fölötte, én pedig asszisztáltam és figyeltem a monitort. Közben végig az járt a fejemben, amit az első hetemben mondott nekem: „Az állat nem tudja megmondani, hol fáj, ezért nekünk kell kétszer annyit figyelni.”
A kutya túlélte az éjszakát, a gazdája sírva köszönte meg. Én a kihalt országúton, a fényszóró sárga csíkjában harminc kilométeren át csak a kormányt szorítottam, mert a kezem még remegett a fáradtságtól. Egy éjszakai műszak nem a műtőasztalnál ér véget, hanem valahol a ház előtt, amikor leállítod a motort.
Ezen rágódtam, amikor a jéghideg ülésen fészkelődve rájöttem, hogy magamra viszont egyáltalán nem figyelek.
A megoldást végül Ildikó adta, és egy webáruház, a Metroman, amelyről addig sosem hallottam. Októberben a hajnalok már csípősek, a régi autóm fűtése pedig csak akkor kezd érdemben dolgozni, amikor befordulok az utcánkba. A derekam minden ügyelet után sajgott, és sokáig a hosszú állásra fogtam. Másnap a pihenőben panaszkodtam neki, ő rám nézett a bögréje fölött, és csak annyit mondott: „Te mindenkit melegen tartasz a kórteremben, csak magadat nem.” Aztán hozzátette, hogy egy fűthető üléspárnát használ, és nézzek körül a metroman shop kínálatában, mert ott van autós holmi is.
Bevallom, először egy kifejezetten autós alkatrészboltra számítottam. Ehhez képest amikor este otthon megnyitottam a metroman shop oldalát, a metroman.hu-t, egy általános műszaki webáruház fogadott: biztonságtechnika, kapunyitók és kaputelefonok, napelemek és akkumulátorok, fűtés és szellőzés, és külön az autós, motoros, hajós termékek. Egy darabig csak görgettem, mert a kisállat riasztóktól a napelemes rendszerekig annyi minden volt egy helyen, hogy elsőre nem tudtam, hol kezdjem.
Az üléspárnát végül a főoldalon szúrtam ki, mert éppen a téli hidegre ajánlották, a beépíthető ülésfűtéssel együtt. A beépítést elvetettem, nem akartam szerelővel bajlódni egy tizenöt éves autó miatt. A párna viszont pont arra volt jó, amire nekem kellett: felteszem az ülésre, bekapcsolom, és kész. Mielőtt rendeltem, még kimentem a kocsihoz egy zseblámpával és a varródobozból előkotort mérőszalaggal, hogy biztosan ráférjen az ülésre, mert az enyém keskenyebb a mostani autókénál. A szomszéd macskája a motorháztetőről nézte végig, ahogy a hideg kocsiban térdelve méricskélek, és szerintem nem értette, mit keresek ott este tizenegykor. Végül egy ügyelet előtt, félig már a kabátban adtam le a rendelést.
Az oldal azt írta, hogy a legtöbb termékük raktáron van, és akár másnap meg is érkezhet. Nekem sem kellett sokat várnom, a csomagot a szomszéd vette át, és mire hazaértem a nappali műszakból, ott várt az ajtó előtt egy szatyorban.
Az első éjszaka, amikor használtam, szinte szárnyaltam a komforttól. Beültem, bekapcsoltam, és mire kiértem a főútra, a hátamban éreztem a meleget. Nem csoda, és nem is nagy találmány, csak egy apró dolog, ami hajnali kettőkor, egy hosszú műtét után sokat számít. A derekam azóta kevésbé fáj, és a harminc kilométer is rövidebbnek tűnik, mert nem azzal telik, hogy a hideg ülésen próbálok jól elhelyezkedni.
Ildikó egy héttel később megkérdezte, megvettem-e végül. Mondtam, hogy igen, és hogy igaza volt, mire elnevette magát, mert szerinte három hónapja mondja ugyanezt mindenkinek a váróban, csak eddig senki nem hallgatott rá. Aztán komolyabban hozzátette: „Aki teljesen elfárad, az előbb-utóbb senkire nem tud vigyázni.” Ezt a mondatot is felírtam a jegyzetfüzetem hátuljába, a gyógyszeradagolási táblázat mellé, ahol a fontos dolgokat tartom.
Az állatkórházban azt tanultam meg, hogy a figyelem a legjobb eszközünk, csak sokan elfelejtjük magunkra is fordítani. A juhászkutya azóta hazament, a gazdája néha küld róla képet. Én pedig minden hajnali indulás előtt felkapcsolom a párnát, és arra gondolok, hogy ez a kis meleg a Metroman egyik csomagjából jött, de az ötlet egy kolléganőtől, aki nemcsak az állatokra, hanem ránk is kétszer annyit figyel.