„Mikor evett utoljára?” – kérdezte az asszisztens, miközben a pultnál kitöltötte Mázli lapját. Azt feleltem, hogy előző este, ahogy kérték, és hogy reggel a tála helyett csak egy simogatást kapott tőlem. „Akkor jó, délre végzünk vele, addig nyugodtan várjon itt, vagy menjen el egy kávéra.” Mázli a hordozóban fújt egyet, mintha pontosan értené, hogy ma nem a tálnál kezdődik a nap.
A fogkőeltávolítást hónapokkal korábban javasolta az állatorvosunk, mert az egyik őrlőfogán már látszott a lerakódás, és a macska evés közben néha félrebillentette a fejét. Altatásban végzik, ezért az egész délelőttöt rá kellett szánni. Hétköznap délelőtt egészen más a hangulat egy állatkórház várójában, mint amit az ember elképzel. Egy idős néni kötögetett egy tacskó mellett, egy fiatal srác egy nyulat hozott oltásra, a napfény ferdén esett be a nagy ablakon a műanyag székekre. Senki nem sietett. Az asszisztens hozott egy pohár vizet, és azt mondta, legalább két-három óra lesz.
A váróban ülve, amíg Mázlira vártam, a telefonomon egy egészen másik ügy is utolért.
A keresés, amit hónapok óta halogattam
A szekhelycentrum.hu oldalára egy olyan keresés vitt el, amit hónapok óta halogattam. Fotósként egy kis kft-n keresztül számlázom, és a céget annak idején a mostani bérelt lakásomra jegyeztem be. A főbérlőm aznap délután írt, hogy tavasszal eladja a lakást, és jó lenne, ha addig a cég címét is elvinném. Tudtam, hogy ezzel foglalkoznom kell, de mindig volt sürgősebb: egy esküvő, egy céges rendezvény, egy határidős képválogatás. Ott, a napsütötte váróban végre beírtam a keresőbe: székhelyszolgáltatás budapesten. Az egyik első találat ez az oldal volt, és mivel bőven volt időm, nem csak átfutottam, hanem végigolvastam.
Amit a Google-találatokban elsőre láttam, az ár szerint versengő oldalak sora volt, és őszintén szólva elsőre mind egyformának tűnt. Ezért elhatároztam, hogy nem az alapján döntök, ki kiabál hangosabban, hanem leírom magamnak, mi a fontos nekem.
Három dolog, amit a váróban végiggondoltam
A telefonom jegyzetfüzetébe ezt írtam fel, ebben a sorrendben, miközben a szemközti falon az óra mutatója lassan a tizenegy felé araszolt:
– a kerület, mert a szekhelycentrum.hu Budapesten a II., az V., a VI. és a XII. kerületben ad címet, és nekem jólesett, hogy választhatok olyat, ami közel van ahhoz, ahol fotózni szoktam;
– a vélemények, mert a cég közlése szerint 157 Google-értékelés alapján kiváló a minősítésük, és én a rövid, hétköznapi véleményeknek jobban hiszek, mint a hosszú dicshimnuszoknak;
– az, hogy mennyire érthető az oldal, mert a székhelyről, a telephelyről és a fióktelepről szóló tájékoztatót olyan nyelven írták, amit egy állatkórház műanyag székén, fél szemmel a rendelő ajtaját figyelve is megértettem.
Ez a harmadik pont többet nyomott a latban, mint gondoltam volna. Ha valaki ennyire végigvezeti az olvasót a szabályokon, abból arra következtetek, hogy nem akar meglepetést okozni később. Fotósként is így dolgozom: az esküvő előtt a párral mindent átbeszélünk, a képek számától a leadási időig, mert a legrosszabb, ha valaki a végén csalódik valamiben, amiről senki nem szólt neki előre. Attól a szolgáltatótól, amelyre a hivatalos leveleimet bízom, ugyanezt várom el.
Másnap délelőtt, amikor Mázli már otthon szundikált a radiátor melletti kosarában, telefonon kerestem meg őket. Az ügyintéző türelmesen végigment velem azon, mire van szükség, a szerződést pedig átküldtem a könyvelőmnek is, mielőtt aláírtam. Amikor minden rendben volt, a főbérlőmnek végre azt írhattam vissza, hogy a cég címe miatt már nem kell aggódnia. A székhelyszolgáltatás budapesten a Székhely Centrumnál nekem végül nem bonyolult vállalkozói döntés lett, hanem egy elintézett tétel a listán.
Mázli délre felébredt, kicsit kábán, de tisztább fogakkal, és este már a szokásos tálját követelte. Azóta hetente belenézek a szájába, a hivatalos levelek pedig a szekhelycentrum.hu címére érkeznek. Furcsa, de ha arra a délelőttre gondolok, nem az izgulás jut eszembe elsőnek, hanem az a csendes két óra a váróban, amikor egyszerre két dolgot is rendbe tettem: a macskámat és a cégemet.